HUNGARIAN POEMS / VERSEK / 1996-2008 tibor.hargitai@sympatico.ca 416 898-1988

-main
 
    

 

A KERESÉS

 

Az ember nem egyenlő

ki búsan sír

ki tudja, hogy húsba ír

ki csak sír és ír.

 

 

A KULLOGÓ TÖMEG

 

Hullámokban jár, mozog

a balga tömeg:

néha lohol, néhol léha.

Észre csak egy veheti...

 

 

AZ IDŐ

 

Az idő áll időtlen,

csak a benne lévők múlnak

kifogyhatatlan.

S ki keresi, nem találja,

hiszen őt is egészen átjárta.

 

 

AZ ÉLET

 

Születés és halál

vörös és kék

hideg és meleg

tűz és víz

lent és fent

menny és pokol

kint és bent

folytathatnám és...

 

 

LENNI VAGY NEM LENNI

 

A halál után a semmi,

bár de szeretnénk nem egyedül

lenni!

A mindenségben megmártózva

születsz és éled az életed.

Érzed, látod, s tán féled vétked,

a semmi majd feloldoz téged.

Ha feketének, ha fehérnek.

Ha végtelennek, ha képzeled

Ha, ha, ha ,ha

 

 

AZ ÚTON

 

Az úton töprengek az életen:

mi is e kettő énnekem?

Ami előttem az remény,

mi mögöttem az emlék,

ahol - az vágy.

Ha alatta, reménytelen,

ha felette, reménnyel teli,

ha mellette...

De valaki megérkezik.

 

 

BÁR CSILLOG-RAGYOG

 

A kort, amiben élek

uralják a gépek.

De majd Ti látjátok

milyen sötét volt ez az átok.

Hisz használni nem tudtátok.

 

 

ISTEN NYAKLÁNCA

 

Ráfűzve idő, tér, élet.

De neked nem kell félned,

hisz úgysem érted!

 

 

MEGTARTANI

 

Megtartani nem lehet

mit létre hozott a képzelet.

Foltozod, javítod s képzed,

de ő alkotott téged.

Része vagy: foltosodsz,

romlasz és bomlasz.

 

 

AZ ALKOTÁS

 

Az alkotás önzés,

kinyilatkoztatott kényszer,

nagyravágyó gondolat

nyaggatni másokat.

Következménye a tett,

ami azonban fontos,

hogy eljussunk a ponthoz.

 

 

AKKOR MI VAN?

 

Múlt, jelen, jövő

meg nem közelíthető.

Múltad már nincs,

jelened most múlt, jövőd még nincs.

Akkor mi van –

...csak ez

 

 

ELKÖSZÖNNI NEHÉZ

 

Ha ösztönökön túl haladsz

és észleled a halmazt

a gyönyörűség fájdalma

gazdagon jutalmaz.

Ha meglátod helyed a bolyban,

mint árnyékot a holdban,

akkor már tudod, hol van.

Ha kezded szeretni a semmit

sajnálni fogsz mindenkit.

 

 

NYOMHAGYÁS

 

Kétségbeesetten, ki üt

ki sír, ki ír, ki kiált, ki fest,

ki farag, ki karmol, ki harap.

Megfontoltan, ki üt

ki sír, ki ír, ki kiált, ki fest,

ki farag, ki karmol, ki harap.

Lelkesen, ki üt

ki sír, ki ír, ki kiált, ki fest,

ki farag, ki karmol, ki harap.

Bután ki üt

ki sír, ki ír, ki kiált, ki fest,

ki farag, ki karmol, ki harap.

Azonosítsd be magad.

 

 

BALANSZ

 

Felborítani, megrendíteni,

kibillenteni nem lehet.

Ha azt hiszed megszeged

fogalmad sincs, mi lehet.

Csak részleteit ismered.

 

 

LERÁGOTT CSONT

 

Tudatod hasad

s csak a nyomod marad.

Rettegett idővel

tartod fenn magad.

Töröd, temeted s égeted,

mert elviselni nem mered.

S már jönnek is az istenek.

Most már könnyebb az életed,

csontod sem kell féltened

leválasztod lelkedet.

Akár mi is lehet, s istenek

lakomáján mondod,

- életed boldog hisz nem tied a csontod -.

 

 

 

MATATÁS

 

A csöndben könnyű matatni

s a hangokat hallgatni.

Honnan jönnek, nem tudod,

csak sejted, s írod a verset.

Őseid szólnak a sorokban,

újjászületnek ujjadban.

Hallgatod a hangokat

s mozgatod a tolladat.

Feltámad így mindenki

és meg sem kell rettenni.

Hisz mind ez beléd van faragva,

mint betűk a szavakba.

 

 

A társadalom rétegeződése.

MIÉRT NEM ÍR AZ EMBER

 

Inkább másokat zaklat.

Térít, győzköd, ösztökél,

szid, segít, gyűlöl, kérdez, mesél.

Pedig csak magának beszél.

De ha leírja látja, miért véres a szája,

így van ez kitalálva.

Meg aztán ha mindenki írna,

nem volna elég a tinta.

 

 

CSAK LEÍROM

 

Életed a vágóhídra viheted

akkor sem érted, miért lesz véged.

Csak kérded, csak kérded, csak kérded.

 

 

MÚZSÁID A GÉNEK

 

Múzsáid a gének

mint azok a vének,

kik benned élnek.

Ők tolongnak agyadban

s kitörni vágynak,

feszítik a zárat.

Várnak, hogy kinyisd

már a szádat.

 

 

SORSOD A CSONTOD

 

Sorsod megpecsételődött rég,

mind magadban őrzöd még.

Ha kifordulnál látnád

milyen minta várt rád.

 

 

A KULCS

 

Bogozod a szálakat

mint padláson mi rád maradt.

Boldogság érzése futja át lelkedet,

mint csillogó kulcsot lelő gyermeket.

Bár a zárat nem is leled,

a kulcs azért a tied lehet.

 

 

SZERELMES VERS

 

Írtunk mi már ilyet,

kettő meg is született.

Gyönyörködhetsz bennük lelkem,

mint ebben a versben.

Olvashatod őket némán

és emlékezhetsz én rám.

Csak úgy, mint magadra

s a szerelmes szavakra.

Hisz húsba ír az ember,

s a szerelmes szavak sem

tudnak többet mondani,

mint mit belőlük ki lehet olvasni.

 

 

EGY SZÓ

 

Ha egy szóba sűríted mind azt mi fontos,

mielőtt eljutsz a ponthoz.

Ha egy szóban látod az egész világot.

Ha tudod, le sem írod.

 

 

ESZMECSERE

 

Egymást nem értjük csak magunkat,

a már elhangzott szavunkat.

Így ha valamit hallasz csak értelmetlen halmaz

magadban rendezed, vágod.

Ha értelmét látod átkorrigálod

s visszavágod - na látod.

Hát igazad van, feleled.

Ő ugyanezt teszi.

Így az értelmét veszti minden mi áthat,

vagy elhagyja a szádat.

Így formálódik a világ, míg valaki nem kiált,

aztán minden megy tovább.

Bottal ütjük a nyomát, utol senki nem érheti,

ezért nem is értheti.

Mindenki tapogat, keresi a pontokat,

s illeszti a foltokat.

 

 

 

HÚSBÓL-HÚSBA

 

 

Húsból - húsba ír az ember

s nem csak a szerelemmel.

Minden onnan, s oda érkezik

még ha meg is mérgezik néha.

Így változik a séma, s gyarapszik a téma.

 

 

 

 

AZ IGAZSÁG

 

A cél szentesíti az eszközt.

Avagy az igazságnak meg kell adnod magad.

Mint a pók ki szövi a hálót, te is csak az utad járod.

A szálak összefutnak törvénnyé alakulnak.

Csak ha az egészet látnád, értenéd miért járkálsz.

 

 

TUDD

 

Ha hangyára lépsz,

te is bolyban élsz.

Te sem vagy több se jobb,

csak a lábad nagyobb.

Mindenki egyformán fontos,

hogy eljussunk a ponthoz.

Rád is léphet valaki

mielőtt eltiporja valami.

 

 

A VALLÁS

 

Álmodsz egy szebb helyet,

s nálad nagyobb lelkeket.

Keresed a helyedet,

s így születnek az istenek.

Mit felfogni nem lehet,

kimondani sem mered.

Elviselhetőbbé teszed,

vallod, más adta ezt neked.

 

 

VALLÁS–VÁLÁS

 

Az egyik térdel, a másik hasal,

amaz meg csontokat kapar,

mégis mind egyet akar.

Amaz borul, az ott dúdol, ez itt sír.

Egyik földre, másik tűzbe,

van ki vérbe, ki meg égbe.

Milliárdképp’ könyörögnek

a bennük létezőnek.

Mind mást hadar, mégis mind egyet akar.

 

 

 

A LÁNCSZEM

 

Szétnyitva csapongsz,

az utolsó a sorban,

ebben a korban

ki kapcsolódni vágyik.

Eddig mindenkid ezt tette,

így jutottál e helyzetbe.

Most rajtad a sor.

A ponttól eddig,

rajtad csüng mindegyik.

Benned él mind,

s te is, ha akarod,

húsba kell akadnod.

 

 

ÁRTATLANBÓL

 

Játszani szerettél,

semmit nem kerestél.

Saját világodban éltél,

semmit nem kértél.

Keresni kezdtél,

semmit nem leltél.

Sóvárogni mertél,

s mindenből vettél.

A kedved elhal,

a világod felfal,

s a gyerek meghal.

 

 

AZ ÁRTATLAN

 

Mindig éhes és tátog,

bekapná a világot.

Aztán siet, mindig harap,

de egyre kevésbé ízlik neki a falat.

 

 

VISSZAVÁGYÓDÁS

 

Az élet úttalan, visszavágyódsz untalan.

Szépíted a múltadat s építed az utadat.

Hova vezet, nem tudod, csak érzed.

Tán az anyai méhhez,

de ha azt is kevesled, tovább kell keresned.

............................................

.................................

............................................

..............................

.....................................................

..............................................

............................................................

.............

....................................

......................

...

.............................................

............................

.................................

.......

..................................

................

.

 

 

A KIS ÉLET

 

Csak láncba fűzve láthatod,

mi az, ami áthatott.

Mint szem, körbenézhetsz,

hogy mi a közöd az egészhez.

Gyönyörködve áthaladsz,

boldogan tapogatsz.

Ha szerencséd van, fénylesz,

s az életed szép lesz.

Ez a szem jutalma,

hisz’ a lánc is rá van utalva.

Ennyi éppen elég,

hogy forogjon a kerék.

 

 

SZEBB VOLNA A MINTA

 

Ha mindenki írna

nem lenne tinta.

Könnyű lenne látni,

nem volna mit várni.

Nyitott könyv lenne az élet,

s benne színes képek.

Betelnének a lapok

s múlnának a napok.

 

 

MIT HOZ A HOLNAP

 

Ahogy tudatod hasad

s a jövőben matat,

nem érzed már felvértezve magad.

Nem tudod, hogy hol,

s mit hoz a holnap.

Megéled vagy eléred, nem tudod, és nem érzed.

Levetkőztet ez az érzés

ha foglalkoztat ez a kérdés.

Ennek aztán ára lesz, hisz’ a lét bizonytalansága ez.

 

 

AZ ÍRÁS ÖRÖME

 

Minden érzés papírra vethető,

egy kissé kikerekítendő.

Csak úgy, mint minden gondolat,

mint egy fonalgombolyag.

Jólesik kiírni magából,

mi ki nem jönne magától.

Sorokba rendezni az életet,

hű de nagyon szép lehet.

Olvasni a sorokat és számolni

a pontokat.

 

 

A KÉPZELT ISTEN

 

A betársított képzelet Ő,

mint gyermeknek a mentő,

mint az anya, ki mellett nem eshet baja.

Képzeld el, milyen lehet,

kinek képzelete istent teremt.

Védőoltás ez testnek, léleknek,

s azoknak, kik ekképpen tévednek.

 

 

M.m. KOZMOSZ

 

Hajam erdeiben irtják a fákat, húsom ereiben építik a gátat.

Testemben izzik a láva, fülemben kering a lárma.

Körmeim kontinensek, miket néha rág az idő.

Egymással csatáznak, néha tán leválnak.

Közben T.H. sem tétlen.

Öli szépen a levegőt és minden környezőt.

S valahol tán, már jön a korpa, mi lehet, lenyom a porba.

Hát hol lenne béke, mind ezt figyelembe véve,

mielőtt mindennek vége.

 

 

A BUBORÉK

 

Buborék az ember

tele szerelemmel.

Ha semmi nem feszíti

elszokott kenődni.

Buborék az ember

tele gondolattal.

Ha nincs ami feszítse

el van veszítve.

 

 

NEM TUDOM, NEM ÉRTEM

 

Nem tudom, hogy mit jelent az élet,

mitől múlnak az évek, miből születik a gondolat,

s miért gyártjuk a gondokat?

Nem tudom, hogy mit nem jelent az élet,

mitől nem múlnak az évek, miből nem születik gondolat,

s miért ne gyártsunk gondokat?

 

 

KINYÍLT A KAPU

 

és elkezdett ömleni, mi már kezdett elönteni.

Töltődtem eleget, így leltem meleget.

Most fűtöm a hideget.

 

 

LÁTTÁL MÁR GYEREKET LOVAT VEZETNI?

 

Láttam egy gyereket lovat vezetni.

Elgondolkodtató, ki mondta ezt neki?

Nem a ló, az biztos, nem is az apja.

Tán’ a nagyapja, de annak ki mondta?

 

 

EMBER

 

Letudja-e írni önmagát az

ember

vagy csak a jelét tudja az

ember

netán formáját sejti az

ember

talán tükörképét ismeri az

ember

lehet, hogy csak ember az

ember

 

 

HULLÁM

 

Ha mennek a dolgok, a lelked boldog.

Várod a napokat, mint hazardírozó a lapokat.

Mígnem felérsz, s mindent elérsz.

A lelked fáradt lesz, s a tested mágnes lett.

 

 

ÉDESANYÁMNAK

 

Oá-val indultál, Anyuvá lettél

s közben felneveltél.

Volt egyszer egy Apám is, de az persze nem számít.

Szépek voltak az évek, szerettelek téged.

Aztán férfiak jöttek s belőlünk mindig törtek.

Aztán jött egy kövér éhes,

több törésre már nem voltam képes.

Hátra hagytam házat s hazát

és velük egy Anyát.

Az éhes kövér egyre hízik.

Felfalta Anyut és Anyámat,

de nem ízlelheti soha az Édesanyámat!

 

 

ÜRESSÉG

 

Csak atomjaid rezgése van jelen a térben.

Nem sokat gondolkodsz az egészen.

Nem is gondolod, hogy érdemes leírni,

ami egy sorban úgysem fog kiférni.

 

 

ÁLMATLAN VERS

 

Lehet már mindent leírtam, többet is mint akartam. Bár erőltetni is lehet, hogy gyötörjön a képzelet.

Fárasztani agyamat s elaltatni magamat.

 

 

JAJ DE FÉLEK

 

tán közel az idő, hogy nem lesz mit írni,

s üres lapokat nem érdemes gyűrni.

minden elkezd kopni, a tinta se fog fogyni

elveszítek tintát papírt és velük tán még valamit

 

 

A FÜZET

 

Tiszta, üres, vastag füzetet vettem.

Írni kezdtem minden tettem.

Ha rosszat tettem - kitéptem s újra vetettem.

Mikor letettem füzetem, koszos, teli, vékony.

 

 

VÁGYAKOZÓ

 

Ponttól a pontig vágyakozik az ember.

Nem tudná folytatni, ha ez nem így lenne.

Így el kell kezdje, s megjöhet a kedve.

Ez ami hajtja, míg letűnik a napja.

Ha a napja le nem menne, nagy bajba keveredne.

Hisz akkor láthatná, nem csak ideje nem volt rá!

 

 

ISMÉTLÉS A TUDÁS ANYJA

 

Midig mindenki ugyan azt mondja, írja, sírja.

Ki meddig bírja, az is meg van írva.

Hisz bennünk van a minta, minek gyökere közös.

Összekovácsolta megannyi ős, erről beszél minden ismerős.

Mint ősi sablon, ráül ez minden estre, versre és esetre,

hogy tudást nyerjünk mindenesetre.

 

 

A FÜZETEM

 

Füzetem tapogatom, gyarapszik a drága.

Jóleső érzés hagyni valamit hátra.

Én tudom mit rejt, hol mit találok.

Benne nincsen titok mit ki nem találok.

Rendelkezem vele, léte rajtam áll,

én döntök, sorsa élet vagy halál.

Fenséges érzések, bár tudom hamisak.

Füzetem, ha írhatom, ki tudja hol hagyom?

Ki tudja, mit rejt?

Benne titkok, talányok miket tán soha ki nem találok.

Rendelkezik velem, létem rajta áll,

s eldönti végül, élet vagy halál.

 

 

AZ ÉN ISTENEM

 

Minden versemben keresem,

s nem lelem.

Mindenkiben meglelem,

s nem merem.

Mindenhol látom,

s nem bánom.

Mindenkor értem,

s nem félem.

Mindig kérem,

s nem kérdem.

Mind,

s nem.

 

 

MINDENT A MAGA IDEJÉBEN

 

Igaz

a mondás, az időzítés lényeges.

Bár mikor ezt mondják, kimondani sem érdemes.

Túl sok a direkt véletlen,

kénytelen-kelletlen.

De egyszer majd minden ponton, térképpel állhatunk elébe.

 

 

AZ ELMÚLÁSRÓL

 

Jól figyeld meg magad, de ne csak a képet.

Mind azt mi téged jelent, elnyeli az élet.

Bár te sem magad voltál, te is csak hozzáadtál.

Örökösöd ha van, már darabokból ott áll.

Kezeden a sebek lehet egyszer valakit

majd érzékenyen érintenek.

Rajtad már beforrtak, de másokat megfojthat.

Mindent mit kaptál tovább is adtál.

De ami te voltál, az nincs már.

Mint gyerekkori pici cipőd,

miben járni nem tanultál.

 

 

A FÉLTÉKENYSÉG

 

Mitől fél az ember oly nagy szerelemmel?

Támad szívében, mielőtt le kéne vetkőzzön.

Nem tudja kitárni, így el kell rejtőzzön.

Így őrzi hibáit, s minden mást kitágít.

Ha előjön, csak harap s ugatja önmagát.

 

 

A VITA

 

Mindent, mit magadban rendezned kell,

megmozgat, selejtez, rendezget.

Nagytakarítás ez az agynak és léleknek

és kik benned kétkednek.

 

 

KILELT AZ ISTEN HIDEGE

 

Sokat

írtam, fűtöttem a hideget,

addig-addig most már én is fázom.

Kilelt az isten hidege, érzem is ezt magamon.

Jobb, ha magam most az időnek megadom.

Hagyom folyni, és én végzem dolgom.

Hagyom Istent hadd boldoguljon.

 

 

IDEGES SZOMORÚSÁG

 

Szomorú az ember hogyha nem tud írni.

Napjaival magának nem tud elszámolni.

A napok múlnak s a lapok üresek.

Ha nincs ami megtöltse, minden csak felesleg.

 

 

AZ ANYA

 

Az anya érezve jó!

Jólesik, ha simít,

s borzongunk, ha visít.

Így is úgy is jó,

mert szeretjük,

így a miénk -

bár csak úgy szeretnénk,

ha rá kell jönnünk,

hogy mást is akar,

nem csak minket.

Addigra már minden mindegy!

 

 

AZ ÓRA

 

Sem így, sem úgy

nem az idő része az óra.

Karunkon hordva

vagy felnézve a holdra.

Szabdalva az időt darabolva

ki erre - ki arra.

Magára húzza s úgy érzi birtokolja.

Felhúzza, hogy járjon

s megnézi, hogy várjon.

Ha elromlik, úgy érzi legyőzte,túlélte.

Aztán újat vehet helyébe,

s kezdheti elölről, ha megérte.

A napot, ha nem látja lement,

ha látja felkelt.

Azt hiszi, hogy mérhető

és kézben vihető.

Pedig csak magát méri kívül és belül.

 

 

A HIÁNY

 

Csak az hiányzik, ami volt vagy van,

csak nem ott és akkor, mikor te akarod.

 

 

A FORMA

 

Kell-e vers a soroknak?

Hisz’ sok mindent feloldhat.

Értelmet, lényeget s rányomhat bélyeget.

Amik versnek a sorok,

az gyereknek a homok.

Turkálja, rendezi, vízzel megöntözi,

s néha magára keni.

 

 

NEM AKAROK ÍRNI!

 

Az ír, ki szenvedett,

másképp’ ez nem lehet.

Mit megélt és átgondolt,

a tollából rácsorgott.

Rácsurgott a papírra,

s a panaszát kiírta.

Ha dolgai mennek,

csak locsog az ember.

Ideje nincsen, efféle tettre.

Ilyenkor félek, ne történjen semmi,

amiért papírt kéne elővenni.

 

 

NE CSAK ÍRD, OLVASD

 

Ne csak írd, olvasd is az életed.

Mit egyszer leírtál, máskor hasznodra lehet.

Hadd, hogy tanítson,

tanulj tőle bátran.

Egyszer már leírtad, de nem biztos, hogy láttad.

Gyönyörködj s örülj,

mily szépet kaptál.

Tanulj meg látni, míg meg nem haltál.

 

 

A TUDÁS KÖNYVE

 

A tudás könyve mi vagyunk,

s ha kinyílunk belehalunk.

 

 

ÉLŐ

 

Minden zabál ami él,

minket is zabál az idő.

Na ki Ő?

 

 

A LÉT ÉRTELME

 

Értelme a létnek, oly csekély és rengeteg,

mint méhésznek a méhek,

mik méz nélkül neki semmit nem érnek.

De miért gyűjtik a mézet a méhek?

Tán minket szeretnének?

Vagy ők is csak éhesek.

 

 

ÍGY ALAKULT

 

Alakul a világ törvénnyé rendeződve.

Benne sok-sok művész törvénnyel rendezgetővel.

Gondolkodók hada tapogatja sémát.

Dolgozók halmaza rakja a téglát.

 

 

A KÉPZET

 

Ez a világ egy inger, álmodod vagy éled,

ugyanaz a vége.

Minden hat mindenre, ezért van egyensúly mindenben.

 

 

MIÉRT KÉRDEZÜNK?

 

Fontos-e, hogy van-e csepp a tengerben?

Fontos-e, hogy van-e, homokszem a sivatagban?

Nem, hiszem.

 

 

MIÉRT?

 

Miért él kétszáz évet a hattyú?

Miért nyer oly kevés a lottón?

Miért halnak az ártatlanok?

Miért élnek jól a gonosztevők?

Miért nem lázad a zebra?

Miért kérdez az ember?

Miért ne?

 

 

VAN KI, HISZ’ A TÖBBI

 

Van, ki vízen járhat

hisz’ a többi alámerül.

Van, ki nagyot mondhat

hisz’ a többi néma.

Van, ki korán hal

hisz’ a többi sokat él.

Van, ki láthat

hisz’ a többi csak néz.

Van, ki tud

hisz’ a többi tudatlan.

Van, ki

hisz’ a többi.

 

 

NINCS ÚJ A NAP ALATT SE FELETT

 

Mint kötéltáncos vágyódhatsz fel vagy le,

de

kötéltáncos csak a kötélen kell.

Két pont között kifeszített a léted.

Mikor indulsz s mikor érkezel - kötéltáncos nem leszel.

 

 

TE VAGY

 

Holdat nézve te vagy a nap.

Vízbefúló beléd fullad.

Szálló madárnak te vagy a levegő.

Izzó parázsnak hűsítő szellő.

A földnek temető, Istennek teremtő.

Anyának gyermek, halálnak vermek.

Gyásznak fekete, kalásznak kenyere.

Szobának lakója, a világnak

 

 

AZ ÉLET SZÉP

 

Minden tökéletes,

hiszen semmi nem az.

Viszonyítani nem tudsz,

csak amit akarsz.

Minden úgy jó, ahogy van.

A világ leírhatatlan.

Mégis írom, miért ne írnám.

Senki, úgysem kíváncsi én rám.

Paradox az élet.

Boldog és szép a halálhoz vezető út.

 

 

ITT.

 

Talán fontos mielőtt vége. Meghallgatást nyerni, úgy ezer évre.

Megtalált fülekbe súgni, mit a halál elfog dugni.

Tudatni az élőkkel, hogy léteznek, akármit is képzelnek.

Büszkén megjósolni a semmit, és meghallgatni mindenkit.

 

 

OTT

 

 

 

SZÉP LETT

 

Múlnak az évek, peregnek a képek,

lassan minden nagyon szép lett.

Fekete köd leple tartja a múlt sötétjét rejtve.

 

 

AZ ŐSI VÁGY

 

A halált túlélni,

halál után látni,

hallani hangokat,

tapintani dolgokat.

Hallhatatlannak lenni,

hisz’ nagyon fáj a semmi.

Megszólítani ki itt maradt

s mind a halottakat.

Eme ősi vágy, szinte

mindent megmagyaráz.

Istent, Jézust, Buddhát,

s minden szellem titkát.

 

 

A LÉLEK

 

Mi csal könnyet az ember szemébe?

Mitől alakul ki a léleknek rezgése?

Mikor az anyából a napvilágra szakad

s levegőért harap,

ez az érzés életébe tapad.

Most szembesült az első elmúlással,

bár, de csoda történt, mégis él.

Lát, hall és éhes.

De ez kell a túléléshez, ebből merít egy életen át

s tartja életben önmagát.

Átvetíti mit már megélt fényt, hangokat, életet,

s a túlvilági képzetet.

Ezért gördülnek a könnyek, zakatol a lélek

és örülünk a fénynek.

 

 

A SZÍV

 

Unottan zakatol, szokása, hogy verjen.

Sokat kell tenned, hogy új ritmusra leljen.

Ezért aztán sokszor, hozzád kell, hogy szóljon.

S ha fáradt vagy ellenkezni a szíveddel, kell cselekedni.

De vigyázz, mert a szív, a szív unalmas szerv!

Ha őt követed, tudd, újat nem cselekszel.

Könnyedén becsap, hisz’ csak unja magát.

Csapongani kíván, hogy megtörje unott ritmusát.

Ettől változik a világ, s bár mást nem cselekedtél

se te, se más, hisz újat tettél, mint mindenki más.

 

 

AZ UTOLSÓ LAP

 

Az utolsó lap

üresen szép,

így tartja bennünk

a reményt.

Én ezt most már

összefirkáltam,

reményembe belecsináltam,

de meg azért nem bántam.

 

MÁSODIK FÜZET 

ÚJ FÜZET

 

Az izgalom elragad,

új füzetbe fűztem tollamat.

A húsommal ezt nem teszem,

így tiszta a lelkiismeretem.

 

 

MOST VAN EGY ESÉLY

 

Van egy esély, hogy szóljunk.

Azokhoz, kik soron vannak.

Sem előtte, sem utána nem érvényes,

csak halmaz, s csak a középső jutalmaz.

Így ír a szó és szól az író,

hallgat a beszélő, beszél a hallgató:

hahó...

 

 

 

ÖRÖKSÉG

 

Mint az itatóspapír a tintát,

magadba szívva őrzöd a mintát.

Mit beléd préselt Apád s Anyád,

gyarapítva adod te is tovább.

 

 

 

FORMAVÁLTÁS

 

Vászonról, füzetre, színekről feketére.

Mérete kényelme élete lényege.

Kapzsin féltem és úgy érzem,

zsebembe befér, egy próbát megér.

 

 

 

A LERAKOTT FÜZET

 

A lerakott füzet teleírva ott áll. Prédán vár, védtelen.

Borítója mint sírverem. Erdőből vétetett, erdővé lesz.

 

 

 

NYÁRI IDŐSZÁMÍTÁS

 

Egy órával előre

állítottuk az órát,

mert azt mondták.

Így később leszünk

álmosak, hisz’ az időnek

mindenki szót fogad.

Azt is mondták,

idővel meghalunk,

hát mi szót fogadunk.

 

 

 

A VONAL

 

Két pont között

legfontosabb a

görbe, betűkbe törve.

Hosszabb mint az

egyenes, de ugyan

ahhoz a ponthoz vezet.

 

 

 

MÚLTTEMETŐ

 

A múltat eltemetni nem lehet,

hisz’ elporlassza a sírfedelet.

A szegeket is már a múltba vered,

s mire betemeted,

nem feleded, benned reked.

 

 

 

ODAÁT

 

Odaát mind az vár

mit valaha is akartál.

De te, soha meg

nem érkezel!

 

 

 

A SZÜLŐ

 

A szülő csak két személyben létezik.

Ha útjaik válnak, téged többé nem találnak.

 

 

 

HONVÁGY

 

Mikor tudod, még létezik

a hely mit megszoktál,

hol annyit játszottál.

Még élnek emberek,

kikhez szóltál,

ismertél és szagoltál.

Van abból a világból,

amit hazának hívtál,

ahol iskolád még ott áll.

Vágy szaggat, hisz’ mind

a rengeteg élményt magadba gyűrted

és most feszít, s fáj ha simítod.

 

 

 

A VERS

 

A vers csak egy szakasz a

ponttól a pontig vezető útból.

Felkúszik a papírra, hogy

a dolgokat leírja.

Itt kanyarog, kelleti magát,

reméli, benne valamit találsz.

Ha végzett, szalad tovább

folytatva a dolgát.

Csapda a papír, amin megrekedt,

tétova tánca gondolatba ejt.

Nyomait itt láthatod,

de honnan-hová, nem tudod.

 

 

 

A HALK FELLEGEK

 

A halk fellegek kúsznak.

Réteken, erdőkön, tavakon

szürkén és fehéren,

ragyogva úsznak.

De ha megtelnek, dörögnek,

csapkodnak, riadtan villognak.

Cibálják a szeleket,

dobálják az esőszemeket.

 

 

 

GYÖNYÖRŰ

 

Az élet gyönyörű,

turkálod a földet,

szereted a nődet.

Nézed a színeket,

kóstolod az ízeket,

keresed a rímeket.

Szagolod az illatot,

építed az otthonod,

veszel ami elfogyott.

Letéped a virágot,

szaporítod a világot,

gyönyörű ez, csak nem látod.

 

 

 

KÖHINTŐ GYERMEK

 

 

Ha gyermeked köhint,

mint karóba húzott rándulsz,

feszülsz mint hal a horgon.

Félted s nem érted, miért

fáj neked oly nagyon

mind az mi őt illeti.

A te hintád ő, melyben

a halhatatlanság mezején,

majd szárnyalni remélsz.

 

 

 

GONDOL

 

Gondja van, ki gondol,

hisz’ a gondolkodás szótöve a gond.

Valószínű, ezért vigyorog keveset ki töpreng,

s boldogok a lelki szegények.

 

 

 

ÖSZTÖN ÉS SZOKÁS

 

A civilizációs világ addig működik, míg a természet engedi. Magabiztosságunk,

szokásaink addig léteznek, míg a magunk szabta feltételeknek, szabályoknak,

törvényeknek kell megfelelnünk.

Ha játékaink elvétetnek,

ösztöneink felébrednek.

S láthatjuk, hogy alig változtunk,

a kódokat csak másoltuk.

 

 

 

MANDALA TÁLALVA

 

Mikor rád söprik a mandalát.

Értetlenül káromolod szúró porát.

Nincs már színe mit láthatnál.

Pedig minden mi van, körötted száll.

Benne rejtve színek, formák, jelentések,

tarka minták hordozzák a világ titkát.

 

 

 

CSILLAPÍTÓ

 

Elszunnyad az akarat:

lehorgasztod nyakadat.

Évekkel múlnak a bajok:

így élnek a fajok.

Csillapodik az indulat:

felbukkan a bűntudat.

Lelkendezésből születik

az elkedvetlenedés.

Több lehetne az élet,

ha nem így érne véget.

Mint marhák a vágóhídon

csak nézzük az egészet.

 

 

 

KOR-REPÜLÉS

 

Mint gyerek, repültem

álmomban.

Mint kamasz, repültem

álmomból.

Mint férfi, próbálok

repülni.

Mint öreg, majd nem tudok felülni.

 

 

 

ÉLETÍRÓ

 

Mire életed leírtad,

valahol lehet elírtad.

Változtatni nem tudod,

jobb lesz, ha megszokod.

Nem hibáztat senki,

ez a világnak semmi.

 

 

 

EGY VERS EGY ÉLET

 

Egy vers egy élet,

de szerettelek téged.

Szerettelek, míg írtalak

megmozgattad a tollamat.

Ha versemnek vége, lapozok,

de az már, nem én vagyok.

 

 

 

HALMOZÓDÁS

 

Felgyülemlett tudat,

mi mutatja az utat.

Pár napig nem írsz,

jön az ötlet.

Negyven napig hallgatsz,

megváltod a földet.

 

 

 

BOLDOG-BOLDOGTALAN

 

Nehezen boldogul ki csodás,

érzékeny, törékeny e világban feltétlen.

Bántja a mocsok s a nyomor,

a látvány rettentő komor.

Gondolataival pásztázza,

ettől nincs maradása.

Ki boldogságát gondolkodás nélkül megleli,

e világ édes gyümölccsel van számára teli.

 

 

 

FÁJ

 

A nagy fába vágott fejszét

is feltartja a szálka, ha gazdája bánja.

Csapkodja, üti a fát,

kegyetlenül vágja, míg egy apró szálka húsába vájva,

megállásra citálja.

Ilyen az élet: a szálkák nem becsülnek téged!

 

 

 

NYÍLT IMA

 

Imádság ez, én mondom.

Leírni a gondom,

nyíltan gyónni minden bajom.

Megkérdezni a papírt,

mi az, amit tanít?

Mi az, amit elbír, ki az, akit leír.

 

 

 

EMBER TERVEZ

 

Ember tervez, Isten végez,

minket meg sem kérdez.

Tán’ jobb is így nekünk, ki részt vesz,

hisz’ semmi közünk az egészhez.

Isten tudja - egységben az erő s ez – Ő!

 

 

 

HEGY-HELY

 

Beletörődik a világ,

elaltatva fiát megtarthatja titkát.

Fiatalon buzgón kutatod a hegyeket,

elhordani őket, feszít a képzelet.

Korosodva lassan megleled

a helyed, sziklára ülve lehajtod fejed.

Régen eszed, most erőd nincs,

csak hegyed és helyed.

Így védi magát az ősi emlékezet.

 

 

 

ÉLŐ-ÉLETTELEN

 

Minden mi él,

halottan született.

Elmúlik rendre, idővel keverve.

Megmarad a tárgy, az élettelen,

mint lételem.

Túlél téged tollad, füzeted,

pár ruhád, gombod, üveged.

Élnek hát a holtak, s halnak az élők,

hogy utolérve őket, a halál öröklétet leheljen beléjük.

 

 

 

KINEK ÍR AZ EMBER

 

Kinek lélegzik,

Anyának, Apának,

hazának, családnak,

de leginkább magának.

 

 

 

REND

 

Meleg van, de lehet hideg.

Egy ha fázik, lehet ég a másik.

Kicsi is lehet óriás.

Nem különben a tyúk is tojás.

Keverve van minden,

kutyulva a rendben.

Benne élve része lehetsz,

kívülről meg belészeretsz.

 

 

 

- SZELEKCIÓ -

NEM MIND ARANY, AMI FÉNYLIK

 

A világ, válogatja fiát.

Nem mindig a szépet s a jót,

van, mikor a naplopót.

Máskor választ gyilkost, rosszat.

Nem csak kitoloncoltat,

vakot, gyávát, plusz egy pávát.

 

 

 

FÜZETEM-GYERMEKEM

 

Vajon teleírjam

mielőtt gépbe vetem?

Füzetem, mint gyermekem,

csak született, mint

csepp a tengeren.

 

 

 

A KAMASZ

 

 

Próbára teszi a világot, na de ilyet még ki látott.

Ha a világ a próbát kiállja, újabb gyermekét veszi a hátára.

Ki a próbát nem bírja, annak folyt itt most a tinta.

 

 

 

MINDEN SZINTEN

 

A koldus is csak többet akar,

fogát feni a potyára.

S lehet, hogy a legtöbb pénzt

nála szegényebb ejti a markába.

A gazdag is csak többet akar,

fogát feni a potyára.

S lehet, hogy a legtöbbet

a koldus ejti a markába.

 

 

 

MIÉRT ALKOT AZ EMBER

 

Ha nincs gyereke azért,

ha van tán’ fél, hogy valami kimaradt.

Megformálja a hiányt,

pótolja mit kívánt,

túlélésért kiált, műteremtést csinált.

 

 

 

ÉLET-HALÁL

 

Mint fa a leveleket,

hullajtja a lét az életeket.

Ha életed rövidnek látod,

nem csak az erdőt a fától,

de még a fát sem látod!

 

 

 

ÖRÖK SZERETET

Közénk állt az élet,

de én így kívülről is

szeretlek téged.

 

 

 

KÍVÜLRŐL BEFELE

 

Kívülről befele,

ez a világ kereke.

Felszín és tartalom,

ez a minta, úgy gondolom.

Felismerés és megismerés,

vívja ki az elismerést.

Hasonló külső, azonos belső,

mint keréken a küllő.

 

 

 

SZOBOR A KERTBEN

 

Mereven áll meztelen.

Teste ott nem fedetlen,

ahol az erkölcs

megtűri kegyesen.

Tekintete mereng,

közel vagy távolba.

Meghatározta, ahogy

bele lett tákolva.

Télen nem didereg,

nyáron nem izzad.

Látszatra semmit nem bán,

csak az időt nem bírja.

 

 

 

MAJMOK BOLYGÓJA

 

Mit írhatok még róla?

Benne vagyok, részese,

a világnak vesztese.

Kritizálom, bírálom,

mindent, mi van e világon.

A majmokat számlálom.

Vakok között a félszemű a hunyó,

de míg számolok, látom: én sem látszom!

 

 

 

A DÖG VILÁG

 

A világ megdöglött,

bűzlik, foszlik húsa.

Néhol még folyik a tusa,

beköpik ott is a legyek.

Rabolják, ölik a mezteleneket,

kik számlálják a homokszemeket.

Zümmög, rajzik az egész,

felszínét benőtte a penész.

Belülről rágják a férgek,

jobb, ha nézem hova lépek!

 

 

 

MOZSÁR A SZEKRÉNY TETEJÉN

 

Mint felfordult harang

nyelve mered fel az égbe.

Bele hullna az eső,

ha nem lenne úgy féltve.

Némán pihen, gazdája halott.

Nagyapám őrölte benne a magot.

Most már néma, néha poros,

engem őröl, itt-ott, mint most.

 

 

 

GENERÁCIÓK

 

Kié volt az ott,

az a régi tárgy?

Nagyapámé - felelem

és elönt egy vágy.

Valami felcsillan,

benne is, hisz’ vérem.

De látni már csak én látom gyűrött kezében.

 

 

 

BELERÁZÓDÁS

 

Kezdetben volt,

most már csak lett.

Rutinból lesz ami lesz.

Öntörvényű világ

szülte meg fiát.

 

 

 

SPANYOLVIASZ

 

Spanyolviasz,

csekély vigasz.

Minden az.

 

 

 

ÉLET ÉLŐ

 

Az éveket felélted,

az életed leélted.

Volt benne küzdelem,

megannyi szüntelen.

Emlékek jelképek,

szeretet-melléklet.

Volt benne részed,

s egyszer csak kész lett.

 

 

 

GYEREK, IDŐ, FELNŐTT

 

Ha a létet viszonyítod a nemléthez.

Az idő furcsa dolgot visz véghez.

A lét sűrű emlékei gazdagok.

Megnyújtják az időt, mint szalagot.

Ha a létet viszonyítod a vágyhoz,

Az idő ragaszkodik a mához.

A lét ritkás emlékei szegények.

Ezért kevesled az egészet.

 

 

 

A HETEDIK...

 

Keresed az eredetit,

az igazit, az egyetlent,

a megfizethetetlent,

az utánozhatatlant,

a legcsodálatosabbat,

amiért érdemes élni?

Hat sort olvasott, Ő az

nézd meg, így néz ki!

 

 

 

HANGOK FELÜLRŐL

 

Fekszem az ágyban, hangokat hallok.

Felülről jönnek, köhög a gyerek.

Kérdem: segíthetek?

Fekszem az ágyban, hangokat hallok.

Felülről jönnek, köhög egy gyerek.

Kérdem: segítenek?

 

 

 

RENDHAGYÓ

 

Múltadat felfaltad,

lelkedet eladtad!

Hited elhagyott,

Isten megtartott!

 

 

 

MI VAGYOK?

 

Mi vagyok: minden, mit az életben ki nem hagyok.

Mit kihagyok... minden szétszaggatja a szívem.

Világok, országok, tájak, emberek, házak, fűszálak,

pergő vakolatú házak, korhadt deszkák, minden.

Hiányzik mi nincsen, belém ívódott kincsem.

 

 

 

MEDDIG?

 

Melyik lesz az utolsó lap?

Melyik lesz az utolsó szó?

Melyik lesz az utolsó est?

Remélem nem ez.

 

 

 

CSAK TE VAGY, Ő, MEG ÉN

 

Mikor gyermeked rád mosolyog,

csillogó, biztató szemein keresztül

a jövőbe száguld lelked.

Őrizd örökre ezt a percet,

vissza ne gyere,

a hallhatatlanság mezején,

csak te vagy, Ő, meg én.

 

 

 

RÜGYBŐL AVAR

 

Rügy és avar, egyet akar.

Maga alatt tudva a fát,

kipattan, ha fényt lát.

Aztán mint ki jól végezte

dolgát, földre hullatja magát.

Rüggyé válni sorba áll

megint, s hogy fa legyen

elporladva kering.

 

 

 

MIT?

 

Mit is mondhatnék...

mi mást, mint töpörödött óriást.

Mit mutatnék... volt, de elmúlt rég.

Mit írhatnék... tintám rozsdás kék.

 

 

 

HALHATATLANSÁG

 

A halhatatlansághoz vezető út végén a halál kapuja áll.

Rajta átlépve, mindenki hazatalál, és ő maga lesz a halál.

 

 

 

AZ ISTENIT!

 

Megpiszkálva mindenben

az ördögöt találod,

így mulatja ő a világot.

A felszín mélysége

lehet derűs és csodás,

de benne rejlik a csalódás.

Így ha Istent piszkálod,

csak a sátánt találod.

 

NEVEZETES NYOMOK

 

Tévedsz, ha gondolod,

mit rád hagyott rokonod,

belőle mindent hordozott.

A betűt mikor formálta,

nem volt gondja a tollára.

Az ecsetet mozgatta,

azt se tudta, hogy megfogta.

Ha kamera előtt játszott,

nem tudta, hogy látszott.

Igaz ez-e tintára,

és a hordozó mintára,

mit rád hagyott kínjában.

 

 

 

TÁVOLODIK

 

Távolodik a tinta, a papírra van írva.

Kifolyt a tollból, abból a pontból.

Kicsurgott belőle, jelentést felöltve.

Közeledik a toll, bár ő soha nem szól.

Csak érzi, mozog, folyik, a hegye egyre jobban kopik.

Nem tud róla, firkál, ír, rajzol vagy jelöl.

Csak mozog s megy ő, ott elől.

 

ÉLET FA

 

Életedre akadva, mint kátrányos hordóban matatva,

kezed kezdetben fehérlett, de előbukkannak emlékek.

Előbb-utóbb rátapad a múlt, s mi érte nyúlt lesz

héjnélküli magja életednek.

 

 

 

VAN ÉLET A FÖLDÖN?

 

Hát erről ki a fene döntsön?

 

HORKOLÓ MACSKA

 

Nem dorombol álmában,

csak ha tudja, hallják.

Horkol szerényen, most

alussza az igazak álmát.

 

HATNÉK MOST

 

Ha írnék most horkoló macskás verseket.

Hathatós lenne koncepcióval teli, úgy örülne mindenki neki.

Szeretik a refrént, nem úgy, mint a rejtvényt.

Hathatós lenne dorombolással teli, úgy örülne mindenki neki.

(2001. szeptember 24.)

 

 

 

PADLÓN

 

Agyam elakadt, mint lemezen a tű.

Emészt ez az űr, benne minden ellenszegül.

Padlót fogtam, a világ is.

Volt már ilyen, - mit számít!?

Kivágják a kis fát is,

elfújják a gyufát is.

 

MARHA

 

Vágtató csordában legelésző barom,

az vagyok én.

Fűzabáló állat,

ki nem követi a marhákat.

 

SZOMORÚFŰZ

 

Még áll a szomorúfűz,

a vágyam messzire űz.

Szélcsendben imádom,

viharban kivágom.

Minden ilyen e világon.

 

PITYU

 

Ő az az István, ki verset bírálni ritkán,

de értelmezni is tán, megragad a tintán.

 

ÉRTED

Sorokba titkon rejteni mondandót.

Megkettőzni a bosszantót.

Amúgy sem tudná ésszel felérni senki.

Az élete csak ennyi.

Összegezve az egészet,

megette az enyészet.

 

 

 

A BÍRÁK

 

Korál-emberek, kiken a hajó megreked.

Élettelen vázak, értékekké váltak.

Megrontói a világnak, hatalomért rinyálnak.

 

A NÉPSZERŰ

 

Praktikusan életben maradó,

a kor virágait locsolgató.

Ha sikeres, még metszhet is,

csak magot ne vessen ismeretlen.

Aratni is arathat, ha megmarad falatnak.

 

FELNŐTT

 

Még csak most nőttem fel

és már fáradok.

Gyermekkoromból vágtatok.

Nagyapáim várjatok!

Gyermekeim tartsatok!

Meddig bírom, nem tudom.

 

KÁPOLNA A DOMBON

 

Mondták, Istent ott meglelem.

Felkerekedtem, hogy megkeressem.

Áthaladtam a fasoron, erdőn,

lemásztam dombon, felmásztam lejtőn.

Ott állt szerényen, hátán a kápolna,

bemenni most már igazán kár volna.

Ajtaját tárva kitódult az idő,

éreztem megrekedt illatát,

és tudtam ki Ő.

Nesztelen suhant vissza a békés tájba,

hogy felfrissülve bújjon otthonába.

 

 

 

EGYRŐL A KETTŐRE

 

A lemondás fájdalmában elveszítünk valamit.

A reményt. De örökre, így soha többé

nem jutunk egyről a kettőre.

Ez a tudat ami áthat, mikor hajtogatod

a kinőtt babaruhákat.

Ettől törlöd szemedet,

mikor múltad nyergeled.

 

SZÉPET AKARÓ

 

Szépet akarni nem lehet, meglelni meglelheted,

ha beléd oltja a kegyelem.

Gondolhatsz aranyra, de tudod ölnek érte.

Láthatod a csillagot, de nem nyúlsz fel érte.

Magad helyett Istenbe veted hitedet.

Életed nézed, mint kibérelt filmeket.

 

ITT VAGYUNK A HANG MÖGÖTT

 

Sötét éjszaka az erdőben,

kutyákat sétáltatva esőben.

Valaki jön s kérdi, hol van mindenki s nézi.

Itt vagyunk, a hang mögött mondom,

talán ez segít a gondon.

 

HALÁL-IDŐ

(menny vagy pokol)

Ha a halál pillanatában megáll az idő.

Ott meglátod ki Ő.

Pillanatod örök marad,

bánat, derű, vagy örök harag.

 

AKTÍV RÉSZESE

 

Míg élsz lehetsz korodnak aktív részese.

Alkothatsz, teremthetsz, szülhetsz, ölhetsz,

nemzhetsz, és szerethetsz.

Leírhatsz és áthúzhatsz.

Ha nem vagy már, csak jelenbe folyó múltad

lesz aktív részese korodnak,

bár sorokat tollad már nem írhat.

 

MÚLTAD MEGINT

 

Múltad szelektált helyei

egyre élesebben rajzolódnak

tudatod szertefoszló képein.

Csupán pár, akkoron jelentéktelennek tűnő,

nagy pillanat jelenti múltadat megint.

 

MEGHALTAM RÉG

 

Meghaltam rég, úgy tíz évvel ezelőtt,

mikor búcsúzott tőlem, végleg az anyaföld.

Máshol kezdtem élni, lassan szokni az éveket,

de megtalálni többé az anyaföldet nem lehet.

Próbálok hazudni magamnak szüntelen,

mint a világnak gyermeke, hogy az anyaföld végtelen.

De belül tudom, létezik, csak nem nekem.

Halott vagyok én már s az anyaföld a sírhelyem.

 

 

 

PATTINTOTT KŐ

 

Pattintott követ láttam,

tízezer éveset.

Gondolkodni kezdtem

ettől egy keveset.

Micsoda idő, amit

e szerszámok megéltek!

Róluk a könyvekben

már sokat meséltek.

Mikor megérintem,

mégsem érzek semmit.

Hisz’ nincs itt idő,

csak most és itt.

 

 

 

A LEGSZEBB VERS

 

 

 

 

AZT HITTEM, JÓ VAGYOK

 

Azt hittem, jó vagyok

Apának, Anyának,

hazának, családnak.

Nem néztem mit várnak,

Apának, Anyának,

hazának, családnak.

Így adtam magamból,

Apának, Anyának,

hazának, családnak.

Azt hiszem vétettem,

Apának, Anyának,

hazának, családnak.

 

VÉTKEZŐ

 

Hány verset vétettem,

megformált képekben.

Hány képet vétettem,

megfestve véletlen.

Hány évet vétettem,

megélve lélekben.

Hány cseppet vétettem,

úszva a vizekben.

 

 

 

A LEGNAGYOBB

 

A legnagyobb fájdalom:

a tudat.

Gyógyszere a hit.

Legnagyobb öröm:

a remény.

Méreg rá a sejtelem.

Legnagyobb bánat:

a tudattalan, reménytelen.

Betű mi van, kevés nekem.

 

 

 

HAZAHOZÓ

 

Csak beleszagolsz, máris mesél.

Füled nyitod, máris zenél.

Érted nőtt ki minden fája,

téged tanított iskolája.

Veled múltak a hónapok,

neked harangoztak a templomok.

Barátaid otthonában,

téged vártak mind ahányan.

Szép volt, otthagytad mégis.

De miért?

Talán, hogy felfogd mit ért.

Csak mese maradt s néma zene.

Korhadt tornyokból visszhangzik neve.

 

VILLANÁS

 

Sötét szobából napfényre hozom füzetem,

s látom.

Szürkévé lettem, párom.

Már nem érzem bőröd mosolyát,

nem szagolom tavasszal a szellők illatát.

Megszoktam már, hogy élek, és, hogy szeretlek téged.

Mint második, utolsó esélyt kellene élni az életet.

Megbecsülnénk, tudom, villanásnyi léteket.

 

MINDENT, LASSAN

 

Lassan azt hiszem, mindenképp elmondtam,

azt az egy dolgot.

Egyről a kettőre soha nem érsz,

egynek lenni is éppen elég nehéz.

Soha senki nem élhet eleget,

csak törjük az éveket, mint frissen sült kenyeret.

 

 

 

HARMINCÖT ÉS FÉL

 

Harmincöt és fél,

hogy mikor lesz vége.

Harmincöt és fél,

mit tegyen, hogy megérje.

Harmincöt és fél,

mit fog még látni.

Harmincöt és fél,

de ha harminchat...

 

(2002. augusztus 11.)

TORKÁBÓL SZAKADVA

 

A halál torkából visszaszólni kíván az ember.

Milyen lehet, képeket tervel.

Félek, talán sivár, üres, s

hirtelen, - tátja száját a szemfüles.

Visszaszólni, hogy tudják az élet legnagyobb titkát.

Hogy jobban éljenek, s tudják, mitől féljenek.

Torkából szakadva, menekülnék szavakba.

 

JELENBE RAGADVA

 

A múltam megkopott,

nem látom már tisztán.

Nem tudok átbújni,

meghalványult burkán.

Fárasztó a jelenben,

gondokkal a fejemben.

Megpihenni múltamban,

lehetetlen újabban.

Ébren nyugalmat nem találok,

maradnak hát az álmok.

Ott aztán visszatalálok,

pedig más dimenziókban

járok.

 

 

 

2005. március

ISKOLÁM

Csak egy folyosó lett az iskola,

termei nem vezetnek sehova.

Üres sikátorok, s ha telnek,

idegeneket nyelnek el a termek,

amik már csak rideg vermek.

Elmúlt, amit adni akart, bezárultak már a falak.

Hoztam is hagytam is. Iskolám már nincs, csak iskola.

 

There is no god,

but good.

There is no devil,

but evil.

There is no hell,

but well.

 

(2005)

 

Néha nagyon, máskor furcsán,

ritkán ravaszabbul, valamikor eltaszítva, számtalanszor rabul,

sokszor ordítva, könnyekkel borítva.

Csak úgy magyarul.

 

NYUNYINAK

 

Szeme fényes, hatvan éves.

Szeme tele könnyel,

néha kicsurran s ő nyel.

Locsolja hőn szerető szívét,

mit úgy érez, a világ tép szét.

Mária is ő, fia is van,

még sem az ki lenni akart.

Pedig az lett, kiből egy van.

De azt hitte: csókom kifogyhatatlan.

Pedig drága Anyám megtanulhattad,

a csókokat előre megkaptad.

 

 

 

(2006. február)

MEZTELEN VETKŐZÉS

 

Elfakult betűk, kitörött tollhegyek.

Színekre kell váltsalak titeket.

Gyönyörű az élet, de túl nagy az ára.

Szaftos lelkedet fonnyadva vinni a halálba.

Fáj a tudat, ha ébred.

S ha időm engedi, az unalom élteti, mi engem öl.

Bújok, rejtőzöm sorsom elől.

Kitárt karokkal, meztelenül.

 

(2007. január)

HULLÁM LETTEM

 

Gyermekként szálltam,

holtak tengerén jártam.

Most a habok lötykölik a hátam.

Miért nem kiabáltam, míg hittem,

hogy a hang létezik a csendben.

Hullám lettem,

néha magasba reppen a lelkem,

de visszahull minden cseppem.

 

(2008. július 1.)

VIRÁG, FA, PLAFON

 

Virág, fa, plafon.

S én itt ülök kopaszon.

Virág akartam lenni,

a világ elfásított, s ennyi.

Az égből plafon lett,

a színekből hasznot vett.

Fám virágokkal teli, de csak a plafont keretezi.

Virág, fa, plafon s én itt ülök kopaszon.

 

(2008. október 3.)

NEM SZÓJÁTÉK!

 

Nem látod, hogy választhatsz,

hogy kérdésedre választ kapj!

 

 

 

VISSZANÉZVE

 

Visszanézve másfél évet.

Fámat sós vízzel öntözték meg.

 

(2009. december 31.)

KÉK MEZŐKÖN SUHANÓ

 

Pihe puha billentyűk,

párom hordozó satuja.

Vágyaim kioltó kapuja,

álmaim kihordó batyuja.

Szemeim tápláló, gömb hegyek,

alkonyat fényét édesen

tükröző szókehely.

Feketén szikrázó csoda,

hajadnak fénylő bíbora.

 

BETŰSOR

 

Hát itt vagy megint te tetű betű,

szavakat okádva tömöd a pofámba.

Az élet leckéit kikérded zihálva,

tűnj el a picsába, tollam odvába!

Tudod, hogy szeretlek, de a világ előtt megvetlek.

Ha hányatott a sorsom, tele van a sorom.

De sorba állni itt senki nem szeret.

Itt minden sor végén csak fizetni lehet.

 

 

 

PONT

 

Hát itt vagy megint te drága,

segíts gyorsan almát tenni a fára.

Elmondom én, hogy ne más tegye, mert akkor aztán megette a fene.

Kéket, vöröset azért festettem,

mert úgy gondoltam Ő van felettem.

Kezdetben csak egy volt: szimmetria.

Az időnek kellett szívatnia, hogy legyen belőle harmónia.

Az életben e rapszódia olyan, mint a harmonika,

mély és magas hangok között, cikázik a zene.

Olyan ez, mint festőnek a keze.

Érzi mit akar, tudja mire képes, e kettősség

formálja a képet.

Hát itt van, ott ez történt.

Először tükörbe bámulva, láthattam ámulva.

Csak magamban létezem, tükörképem nem lát.

Barna szemem kékké fagyott a vásznon,

bár a tükörben szőke fürtjeim is barnának látom.

Aztán a Megtörtség követte mind ezt.

Mindenben a kettős a harmadik.

Ő, Te, és Én.

Talán ennyi elég, mint támpont. Tán pont.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ráadás

 

(2011. február 1.)

KÉSZLET

 

Széttörött a tányér.

Megragasztani lehet,

de így már nem bír oly rengeteget.

Múzeumba még mehet.

Ó te tányér mi lett veled,

ki okozta ezt neked?

Villa, kanál, tán a kés.

Na és...

Most van szarban a készlet,

nem jutnak evéshez.

Így aztán mindent

penész lep.

Kardozik a villa és a kés,

szikrák helyett száll a penész.

Fűszer kéne,

tán a só.

Talán csak egy kóstoló.

Megízlelni amit főztünk.

Mi kell hozzá, kanál, kés?

Villa talán?

Vagy csak ész.